ímkézett bejegyzés

Mini vidámpark

December 1-től 31-ig tart a részben a Szeretlek Békéscsaba Egyesület által szervezett karácsonyi vásár Békéscsabán, a Szent István téren – jelentette be az egyesület elnöke, Frankó Attila a pénteken a városházán tartott sajtótájékoztatón.

20191129_karacsonyi_vasar

Elmondta, idén is lesz vidámpark, négy elemmel, amelyek közül kettőt – a mini óriáskereket és a kisvonatot – ingyen igénybe vehetik az óvodás csoportok előzetes bejelentkezés alapján; tavaly 1500 kicsi próbálta ki azokat. Vadonatúj faházakat építettek, a kirakodóvásárban kaphatók lesznek könyvek, ékszerek, táskák, kézműves termékek. Vendéglátás szintén lesz, az érdeklődők többek között forralt bort és forró teát kortyolhatnak, hamburgert, kürtős kalácsot kóstolhatnak.

A karitatív akciókra is hangsúlyt fektetnek: december 12-én 13 és 16 óra között véradás lesz a Fiume hotelben, ekkor – mint dr. Gaálné dr. Maráczi Gabriella osztályvezető elmondta – a kormányhivatal szűrővizsgálatot is szervez. December 23-án 13 órától a rászorulóknak ételt és ruhát osztanak a Munkácsy utcában. A LED-es fényfüzérekkel, több mint 15 ezer égővel ékesített karácsonyi vásár december 31-én utcabállal zárul.

Kellemes Ünnepeket

karacsonyi_udvozlet

Ruhagyűjtés

ruhagyujtes_plakat_web_2018_december