ímkézett bejegyzés

Óévbúcsúztató csergetés

20191231_oevbucsuztato_csergetes

Békéscsabai Karácsonyi Vásár 2015. – Plakát

karacsonyi_vasar_plakat_a4_uj_web

Rajtol a karácsonyi vásár Békéscsabán

2015. november 20-ától december 31-ig rendezik meg idén a Szent István téren a karácsonyi vásárt – jelentette be a pénteki sajtótájékoztatón Frankó Attila vásárigazgató. Ez lesz Békéscsaba leghosszabb rendezvénye, a negyvenkét nap alatt több ezer érdeklődőre számítanak. November 29-én lesz a hivatalos megnyitó.

Herczeg Tamás, az önkormányzat tanácsnoka azt mondta: a karácsonyi vásár a békéscsabaiaknak és a környékben élőknek közösségi, családi elfoglaltságot jelent. Mucsi Balázs főigazgató hozzátette: a Békéscsabai Szakképző Centrum tanulói segítenek a faházak felépítésében és lebontásában.

Ezúttal is lesz, mégpedig december 2-án katasztrófavédelmi bemutató: dr. Nagy Szilvia szóvivő elmondta, egy szobaként berendezett konténert gyújtanak fel, szemléltetve, hogy a karácsonyi készülődés során is fontos az odafigyelés, az óvatosság. Az atlétikai klub a szilveszteri futógála előtt kocogást rendez december 30-án 16 órától.

Frankó Attila megosztotta: az óvodásoknak, kisiskolásoknak előzetes bejelentkezést követően ingyenes lesz a korcsolyapálya és a vidámpark. A karácsonyi vásár idén is szolgál jótékonysági célokat: december 10-én véradás lesz, december 20-ától adományt gyűjtenek a rászorulóknak.