Az ételosztásnak köszönhetően több százan kaptak meleg ételt karácsony előtt

A Szeretlek Békéscsaba Egyesület minden évben ételt oszt karácsony előtt a Munkácsy utcában. A szervezet képviselői több száz embernek nyújtottak ebben a formában segítséget. Az egyesület elnöke kiemelte, fontos, hogy ne csak egy napon, hanem egész évben támogassuk embertársainkat.

Ételosztás

Sokak számára a december huszonharmadikai ételosztáson kapható meleg étel jelentheti az ünnepi étkezést, mert nincs másra lehetősége. A Szeretlek Békéscsaba Egyesület szervező csapata fontosnak tartja, hogy segítsen a rászorulóknak.

– Természetesen nekünk nagyon jól jön ez az étel és a csomag. Nagyon nagy a család, így minden évben eljövünk ide, és tényleg nagyon örülünk neki, hogy van ez a lehetőség – fogalmazott a helyszínen az egyik résztvevő.

A karitatív eseményen Szegedi Balázs, a Békés Megyei Önkormányzat Közgyűlésének alelnöke is részt vett.

– Úgy gondolom, hogy mindannyiunk számára az év egyik legfontosabb periódusa a szeretet ünnepe. Ilyenkor nemcsak a családra, hanem többi embertársunkra is – legyen szó szűkebb vagy tágabb közösségeinkről – odafigyelünk. Frankó Attilláék huszonkét éve szervezik a karácsonyi ételosztást, és bevallom őszintén, ez a gesztus nemcsak a gyomrot, hanem a szívet is megmelengeti, illetve az is, hogyha még segíteni is tud az ember egy-egy ilyen akcióban. Természetesen örömmel mondtam igent a felkérésre. Mindenki érzi a jelenlegi áremelkedések okozta különbségeket, és sok embernek csak ebben a formában jut meleg étel az asztalára. Több mint kétszázötven babgulyást, több mint kétszáz sült kolbászt, ehhez tartozó kenyeret, csomagot, meleg teát tudtunk szétosztani. Azért, hogy ezt az ételosztást a Szeretlek Békéscsaba Egyesület évről évre megszervezi, hálával tartozunk.

Frankó Attila, a Szeretlek Békéscsaba Egyesület elnöke kiemelte, hogy a civil szervezetek feladata a szociális szférában való közreműködés is.

– Úgy gondolom, hogy Magyarország elsősorban keresztény nemzet. És kiemelten fontos, hogy egy nappal Jézus Krisztus születése előtt megvendégeljük az embereket. Ezt a programot 22 éven minden december 23-án délután 1 órakor szervezem. Jó érzés adni, és ez az ünnep a szeretetről szól. Ne csak ezen az egy napon szeressük egymást, hanem egész évben. Látva, hogy mennyien örülnek az ételnek, teának, csomagoknak, leírhatatlan érzés. És nagyon hálás vagyok minden támogatónknak, aki ennek az eseménynek a megvalósulásában segített.

Babgulyást, kolbászt osztott az egyesület

Hagyományos, karácsony előtti étel-, ruha- és játékosztását tartotta pénteken a Szeretlek Békéscsaba Egyesület a Frankó Produkciós Iroda előtt.

Ételosztás

Frankó Attila már 22. alkalommal kedveskedett a rászorulóknak. Kétszázötven adag babgulyás mellett idén először sült kolbászt is fogyaszthattak, akik felkeresték a jótékonysági rendezvényt. Juhász György békéscsabai kolbászkészítő kistermelő és családja 35 kg frisskolbászt ajánlott fel az eseményre, amit Frankó Attila vezetésével a helyszínen sütöttek meg.

Juhász György hangsúlyozta, a karácsony a szeretet, az ajándékozás ünnepe is, és örülnek, hogy a magunk módján ők is hozzájárulhattak a rászorulók megvendégeléséhez.

Frankó Attila,az egyesület elnöke kiemelte, támogatóiktól kapták az alapanyagok jó részét, főként nekik köszönhetően narancsot, banánt, almát és szaloncukrot is oszthattak. A kolbász és a babgulyás mellé pedig természetesen kenyér járt, valamint forró teát is kínáltak. A gyermekcipők, ruhák, gyerekjátékok egyaránt gazdára találtak.

– Nagyon szegények voltunk, emlékszem, gyerekként csúfoltak, hogy nincs karácsonyfánk. Szüleim becsülettel dolgoztak, felneveltek, de pontosan kiszámolták, mire kell leginkább a pénz – ecsetelte a főszervező. – Édesanyám 87 éves és már nem tudott eljönni a rendezvényre, de azt mondta, nagyon büszke rám, hogy mennyire szívemen viselem a jótékonyságot. Amikor elkezdtem az ételosztást 2000-ben, még nemigen szerveztek ilyet. Örülök, hogy ma már civil szervezetek, cégek is felemelő, szívből jövő, nemes ügynek tartják ezt. Sokan, akikkel év közben találkozom az utcán, a köszönés után már mondják is: tudjuk Attila, december 23-án ott leszünk.

A háromezredik véradót is köszönthették a szerdai csabai akcióban

Nagyszabású véradást hívott életre szerdán a Szeretlek Békéscsaba Egyesület a karácsonyi vásár keretében a Fiume hotelben, az akcióra mintegy ötven önkéntest vártak. Az egyesület elnöke, Frankó Attila 2000 óta szervez véradásokat, és ezen akciók során összességében immár több mint háromezren nyújtottak segítséget. A háromezredik véradót, a mezőberényi Székely Szabolcsot külön oklevéllel köszöntötték.

Véradás

Frankó Attila nemcsak véradásokat szervez, hanem rendszeresen nyújt segítséget ő is, immár 63-szoros véradó. Legelőször katonaként önkénteskedett, mert szabadság járt érte. Annak apropóján, hogy elérte a hatvanat, Tóth Zoltánné, a Vöröskereszt megyei igazgatója egy emléklappal és egy ajándékcsomaggal köszöntötte szerdán. A szakember kiemelte: Frankó Attila a véradások szervezésével társadalmi felelősségvállalásból jelesre vizsgázik. Rendkívül fontos mind segítséget nyújtani, mind akciókat tartani, és úgy véli, csak együtt tudnak eredményeket elérni.

Frankó Attila hozzátette, egyszer elment egy szervezett véradásra, és az ottani élmények hatására hív életre ő is azóta ilyen akciókat. Hangsúlyozta, hogy a 22 év tapasztalatát szeretné megosztani másokkal, ezért tart előadásokat középiskolás fiataloknak, hogy ha majd oda jutnak, akkor ne csak segítsenek, hanem akciókat is szervezzenek. A rendezvények terén szerinte fontos, hogy mindenki számára jól megközelíthető legyen a helyszín – ilyennek mondta a belvárost –, illetve az is, hogy jutalmazzák, ösztönözzék az önkénteseket a támogatóknak köszönhetően.

Kifejtette, hogy amikor szervezte a Frankó Dance Fesztiválokat, a véradásért cserébe belépőt adott, így volt olyan esemény, amikor mintegy kétszázan nyújtottak segítséget. Hozzáfűzte, korábban volt, hogy Békéscsaba feletti sétarepülést, de akadt olyan is, hogy óriási tévét és mobiltelefont nyerhettek azok, akik önkénteskedtek. Most a véradók között kisorsolt szerencsések közül hatan beülhetnek majd egy 500 lóerős, tűzpiros Ferrari anyósülésére. A lehetőség sokakat vonzott, mint mondta, volt olyan, aki megkérdezte, hogy miért áll a kocsi a hotel előtt. Amikor mondta, hogy egy kocsikázást lehet nyerni, az önkéntes ment is vért adni, pedig előtte soha nem nyújtott így segítséget.

A Szeretlek Békéscsaba Egyesület elnöke elmondta: fontos mindenkiben tudatosítani, hogy a véradás teljesen veszélytelen, ráadásul egészséges is a szervezet számára – mivel frissül az ember vére –; a véradás előtt szűrővizsgálatokon esnek át az önkéntesek; illetve azt ugyancsak ki kell emelni, hogy egyetlen alkalommal három ember életét menthetik meg azok, akik segítenek. Szeretné, ha a következő két évben az eddigi 3000 mellé újabb 333 önkéntest tudnának megszólítani, mert akkor az összességében 3333 véradó révén elmondhatnák: megmentettek 10 ezer életet.

A háromezredik véradó az 55 éves mezőberényi Székely Szabolcs volt. Békéscsabán dolgozik, és úgy döntött, hogy munka után önkénteskedik. Elmondta, hogy a 2000-es évek eleje óta nyújt ilyen formában segítséget, és most adott 39. alkalommal vért. Fontos számára, hogy ezzel segíthet másokon, akiknek vérre van szükségük, illetve magán is segít, hiszen a véradás egészséges, frissül a vére. Hozzáfűzte, hogy rendszeresen részt vesz a Frankó Attila által szervezett akciókon, és volt, hogy Békéscsaba feletti sétarepülést nyert azzal, hogy segítséget nyújtott.